A Férfi baja
"Szinte tapintható a feszültséged. Velem szemben ülsz az asztalnál, próbálod kerülni a pillantásom, próbálod fenntartani a vidámság látszatát, de én látom, hogy nem vagy vidám. Nagyon nem vagy vidám. A bal kezed az asztal lapján, a jobbal a telefonodat nyomkodod. Gondterhelten meredsz a képernyőre, majd egy hirtelen mozdulattal elteszed a készüléket, eltolod magadtól, mintha azzal megszabadulhatnál a gondtól. De legbelül tudod, hogy nem, ezért kicsit megrázod a fejed, hátha attól jobb lesz.
Fürkészve nézlek, pár pillanatra összekapcsolódik a tekintetünk. Mintha megnyílt volna egy csatorna, úgy árad felém a feszültség ténye, hogy mi lehet a gond, de nem akarsz róla beszélni. Nem is kell most. Rád mosolygok. Kicsit enged benned a betonná szilárdult idegesség, talán egy parányit megnyugodtál, hogy a mi általunk létrehozott, pillanatnyi buborékunkban otthon lehetsz, megnyugvást találhatsz.
Elpillantok, hagyom, hogy átérezhesd és magadévá tehesd a pillanatot, felfogd a lényegét. Amikor újból rádnézek, már látom, hogy a szótlan üzenet, amit a csatornánkon keresztül küldtem neked, célba ért. Mégsem nyúlok utánad, hogy babusgatva megvigasztaljalak. Tudom, hogy az most lerombolná az eltökéltségedet, az önérzetedet, az egódat. Hagyom, hadd légy Férfi, aki képes felülkerekedni a bajon.
Önmegtartóztatásom hálára talál, kedvesen rám mosolyogsz. Látom a tekintetedben az ígéretet, tudom, hogy valahogyan meg fogod hálálni nekem a gesztust. Pedig nem kell. Természetes, hogy nem rombolom le sem az önérzeted, sem az egód, hiszen az minden ember legfontosabb üzemanyaga a napi életben. A te egód odáig terjed, ameddig kell. Nem sértesz, nem akadályozol és nem is pusztítasz vele. Pont annyi van, amennyi elég ahhoz, hogy erős és hatékony légy nap mint nap. Innen tudom, mennyire jól választottam társat.
Az egyezségünk a kincsünk, minden nap ápoljuk, vigyázunk rá. Ez egy törékeny egyensúly, ahol egyikőnk sem veszít, ugyanakkor mindketten hajlandóak vagyunk áldozni azért, hogy ne boruljon fel. Nem sietünk, nem siettetünk. Nem hagyjuk egymást elvakulni, töretlenül hajtjuk magunkat előre, bátorítjuk egymást, büszkék vagyunk magunkra és a másikra; igen, azt hiszem, ez így pont jó.
Átnyúlsz az asztalon, hogy gyengéden megszorítsd a kezem, így pontosan tudom, hogy valamelyest megnyugodtál. A szemeidben látom, hogy nem zársz el a gondod elől, egyszerűen csak nincs még itt az ideje annak, hogy kiadd magadból. Semmi baj, én várok. Te is ezt tennéd. Nem tudhatom pontosan, min mehetsz most keresztül; de tudom, hogy meg fogom tudni. Ha szükséged van vigaszra, tudod, hogy hozzám nyugodtan fordulhatsz, nem foglak lekicsinyleni, lekezelni vagy elsöpörni. Ezt én is tudom, így bármikor nyugodt szívvel fordulhatok hozzád."
Ilyen a Férfi baja. Hagyni kell neki időt, hogy feloldódhasson egy szerető társ mellett, ez nem megy azonnal. Higgadtságot nem lehet elvárni senkitől, ha azonnal letámadjuk a "mi a baj?" - okkal. Ha a Férfi tudja, hogy számíthat a társától kapott gyengéd vigaszra, oda fog menni érte, legközelebb pedig ő fogja nyújtani.
Bár manapság a férfiak zöme nem éppen erős vagy kitartó; azért akadnak még olyanok, akik adnak saját magukra és a társukra annyira, hogy ne teregessenek ki minden szennyest azonnal. Egy Férfi felelősen próbálja rendezni az ügyeit, minden hiszti és egyéb színházi előadás nélkül. Ha támogatásra van szüksége, nem szalad azonnal, hogy megkapja a babusgató szavakat, egy Férfival finoman kell bánni, megőrizve az önérzete és az egója sértetlenségét, ezáltal biztosítva neki időt és teret arra, hogy megoldja problémáját.
Ilyenkor nem a szerelem vagy a szeretet dominál, hanem ennél egy sokkal inkább erősebb és határozottabb dolog: Itt vagyok, ha kellek, számíthatsz rám - magyarul kitartás. Ne a saját önös érdekeinket nézzük, de ne is azt, hogy nekünk, kettőnknek mi ilyenkor a legjobb, mert ez irreleváns a másik szempontjából. Nők és Férfiak közt hatalmas különbség van, ahogy ember és ember között is. Figyeljünk, lássunk, érezzünk. Ne a másik problémáját akarjuk megoldani, mert mindenkinek meg van a sajátja. Sokkal többet teszünk a társunkért akkor, ha ösztönözzük őt, igen, menni fog, meg tudod csinálni. Ezáltal nevelik egymást az Igazi Társak még erősebbé, kitartóbbá. Ez hoz közelebb egymáshoz, ez tölt el nyugalommal, majd szeretettel. Bár sok helyzetben nehéz elhinni, én tudom, de idő és tér kell. Nincs mese. Soha senki nem tanult meg járni úgy, hogy sosem hagyták elesni.
2016. 05. 11.