Amikor betelik a pohár

Van az úgy, amikor elég. Amikor ott vagy, hogy kész, ennyi volt, tegyünk valamit, mert ez sok, ezt nem csinálod tovább. Ha eddig a pontig eljuttottál, akkor jó!

Kitartó voltál? Igen. Megpróbáltad, többször, többféleképpen, nem hagytad megad letörni, ahogy most sem törtél le, csak szimplán tele a bili, igaz? Ó, igen. Nem csak rajtad állt... ez kettős játék.

Nem kérdezed meg, miről beszélek?

...

Úúúúgyis elmondom. Azért van ez az oldal. Okosodj...

Sok cikk van a témában, hiszen ez egy elég középpontban lévő dolog, emberek vagyunk, társas lények, néha csalódunk, néha megbántódunk, néha letargiába esünk. De néha... néha betelik a pohár.

Az első csepp, az első szerelem, amikor a szerelem akkora, hogy már önmagába is szerelmes, totál lila köd, nem látsz, nem hallasz, nem beszélsz, csak érzel, nem vagy más, mint érzelmek tömkelege. Értelem sehol, de ez így van jól, hiszen fiatalság - bolondság, az első szerelem az első szerelem. Valaki észbe kap, valaki nem, az első kategória emberei alakítják így ki az életreszóló, nehéz, de boldog közös életet, a másodikaknak jut a hatalmas pont: Csalódás, vége, ennyi volt.

De semmi baj, elfelejted pár hónap alatt, túl vagy rajta, jönnek az emberek, mennek az emberek. Közben te is fejlődsz, okosodsz, ügyesedsz, kipróbálsz ezt - azt. Leszel - e még valaha szerelmes?

Ó, na ettől vagyok igazán ki. "Mondd, leszek - e még valaha szerelmes?" - kérdezi egyik a másikat. Honnan tudjam, mi vagyok én, jós? Találkozol vele, kialakul, megmarad, vagy nem. Ennyi.

De a következő cseppek csupa - csupa csalódások, vészesen haladunk a pohár pereme felé, jönnek az emberek, rúgod kifele őket, ha kell, páros lábbal, de még pár csizmádat vagy szandálodat is utánuk dobod, hogy eszükbe se jusson még visszanézni sem. De te kitartódan próbálkozol, mert vágysz arra a szerelemnek nevezett dologra.

Szerintem tedd fel magadnak a kérdést: Biztosan szerelemre vágysz? Vagy csak azok plántálták ezt beléd, akiket úgy kellett kirugdoss az életedből? Vagy a neten olvastad? "Így szerezz magadnak tökéletes párt" vagy "Így pasizz/csajozz" - de ne már, miért? Szerelemre akarsz építeni? Ráadásul olyanra, amit a neten látsz? CSupa mosoly és vidámság, egymás kezét szorongatva pancsoltok a naplementével tarkított Balaton isteni langyos vizében egy gyönyörű nyári este? Komolyan ez a lényeg? Vagy az, hogy a mindennapjaitok nem szürkék, hanem színesek, még ha mást sem csináltok, mint bedőltök az ágyba aludni egy nehéz nap után?  Előző írásomban pont az élményekről volt szó. Adod, mert az jó. Kapod, viszonzod, mert az jó. De a mindennapok, a kötelesség, az akadályok, a konfliktusok - minden ilyen dolog - nem erről szólnak. Komoly döntés az, hogy valakivel együtt vagy, együtt létezel, de mégis külön, hiszen két külön ember vagytok. De ezt addig nem fogod sikerre vinni, amíg csak a szerelmet hajszolod, ha csak arra építesz.

Létezik még a szerelemre való vágy mellett más is, amit hajszolsz. Imádod, ha imádnak, de még jobban imádod, ha büszkék rád, ha dicsérnek, becsülnek, nagyra tartanak. Mert az olyan jó... Nem hisztizel, amikor a másik olyat tesz, ami általában mindenkit idegesít. Csöndben maradsz...SŐT! mosolyogsz is hozzá, maj azt mondod: Elfogadlak ilyennek. Nahát! Hogy te milyen csodálatos vagy!

Francot vagy csodálatos. Hülye vagy. Megengedsz a másiknak mindent, aztán egyszer csak nem megy a tűrés... Durr ott a hiszti! A másik meg nem érti, mi a bajod, hiszen te olyan csodálatos személyiség vagy, eltűrted minden hülyeségét!

Nagyon nehéz megtartani az egyensúlyt abban, hogy min akadsz ki és mit tuds még elfogadni, plusz ezzel milyen hatással vagy a másikra, vajon mi fogalmazdhat meg benne ezzel kapcsolatban? Megengedte, szóval leszarom, vagy jáájj... na oké, hogy elfogadta, hogy most így sikerült, de talán legközelebb nem így kéne... na, a második irtó ritka.

Még nehezebb megtartani az egyensúlyt egy olyan kapcsolatban, ahol eleve nem is volt semmiféle egyensúlyra való igény, hiszen az is csak egy próbálkozás, semmi több, nem is veszitek egymást komolyan igazán. Vagy te komolyan veszed, de a másik még huncut üzemmódban állítgatja stand by módba a potenciális jelölteket, hogy semmiképpen  se maradjon egyedül, bármi van. De legalábbis ne unatkozzon. De te hiába tapasztalod a jeleket, nem is igazán esik le, hogy miről is van szó. Mert eszedbe jutnak az élményeitek, az együtt töltött hétvégék, az új dolgok, amiket kipróbáltatok, a lopott kis mosolygós szemezgetések, pillantgatások, az első ölelések, az első csókok. Bele sem gondolsz, sőt, abszurdnak tartod, hogy ez a másiknak ne legyen elég. Pedig nem elég. Igen, tudod, hogy miért. Szépen lassan elveszed a kezed a füleidről és pillogva kinyitod a szemed, hogy lásd: Ugyanabban vagy benne, mint amilyen a többi volt, csak a célszemély más, ügyesebb, kitartóbb volt, ráadásul pont egy igazán szeretethiányos időszakodban lelt rád, így pontosan látta, hova hasson, hogy jó legyen. Ebből pedig nem ez az első ilyened... szopóág van picinyem...

Egyensúly? Ne nevettess! Ilyenkor időpazarlás egyensúlyra és békére pazarolni a drága időd. De te megtetted  - megbántad, vagy nem - , de ez van. És itt eljött az idő, hogy lásd azt is, miként betelt a poharad.

Fiatal vagy, előtted az élet, így ha okos vagy, nem ölöd az energiádat szomorkodásba, inkább megpróbálsz kikecmeregni a szerencsétlen szériáid közül és újult erővel nekilátni valami olyannak, amivel senki másnak nem teszel szívességet, csak magadnak. Mindenki más véleménye le van szarva, csak az a lényeg, hogy TE előrébb juss. Legyen az munka, vagy jellembéli fejlődés, vagy mindkettő, teljesen mindegy, csak előre. Nem, ne állj boszút senkin azokért, akik bántottak, de még a sérelmeidért sem. Teljesen fölösleges. Inkább jutalmazd magad azzal, hogy újabb szinteket lépsz meg az életedben. Te tennél szívességet azzal a világnak, hogy eltűnsz a színéről? Én biztosan nem! Aki akarja, aki nem, kapja be, mert itt vagyok és bizony betelt a poharam.

Kaphatsz kedves szavakat, ahogy jólesik az is, ha elismernek, de az igazi elismerést Te adod saját magadnak, amikor este belenézel a tükrödbe és nem azért látsz szépet, mert a tükör a gyönyörű. Nem is azért, mert az edzés jótékony hatású eredménye már gyönyörűen látszik rajtad, vagy az új ruhád húúúú azta de jól áll neked. Tök mindegy. Hanem azért, mert magadra mosolyogsz és minden, ami abból jön, ami belőled látszik, az szép. Az őszinteséged, a büszkeséged, a kitartásod, a pozitív személyiséged, az eredményeid, minden. Ettől vagy szép, ettől vagy igazi.

Ne félj kimondani azt, hogy jó vagy. Aki beszól érte, az mehet is a kukába, mert minden bizonnyal ő azért nem mondja, mert nincs is így... és azért érzékeny arra, ahogy Te mondod, mert zavarja a kis hamvas és sérült lelkivilágát az, hogy ő csak mutatja, Te viszont csinálod is. Lehet, hogy még nagyon nem tartasz ott, ahol tartani akarsz és mások szerint nem is tartasz sehol, de nem ez a legfőbb szempont. Amikor valaki az egódba tapos úgy, hogy az valóban fáj, Te attól még nem fogsz összeroskadni. Ha valaki beközli veled, hogy még sehol nem tartasz, Te leszarod, hiszen kit érdekel a véleménye, az a lényeg, Te hogy érzed. Emberileg fejlődni nehéz dolog, fájdalmas és irtó kemény dolog néha. Mert rájössz, hogy egészen eddig olyan dolgokat tudtál a magadénak, amelyek csak akadályoztak. Irtó nehéz leszarni a hülyeséget, hiszen hozzászoktál, hogy mindennek meg akarsz felelni, ugyanis a jó emberek így tesznek... De valamikor el kell kezdeni. Ne emlegesd azt, hogy "mi lett volna ha", mert a "volna" egy tündérkének álcázott sunyi kisördög, ami belemászik a lelkedbe, majd belülről - kifelé kirágja azt. Kell az neked? Nem kell. Úgyhogy öntsd ki a poharadat, hozd rendbe magad, öltsd fel a legszebb mosolyod, mert Te vagy az az ember, aki képes arra, amire a legtöbben nem: Haladni.

Újra üres a pohár, a tartalmát pedig megette a fene is. Az legalább jót csámcsogott rajta!